Plébániánk története

Újpest város szélén, a Károlyi grófok vadászházának környékén sok elhagyatott gyerek élt. Ide kérte 1907-ben P. Soós István, a karmelita rend tartományfőnöke a Rocca di Papa-i nővéreket, akik jutányosan megvásárolták a vadászházat. Az istállóból lett a templom, amely hamarosan kicsinynek bizonyult. Ezért 1926-ban kezdték nagyrészt a belga karmelita rend adományából építeni a mai templomot, amely 1933-ban lett kész. A hívek olyan szegények voltak, hogy a nővérek népkonyhát tartottak fönn, még az építkezések alatt is. Óvodát, napközit és nevelőotthont működtettek árva és félárva gyermekek számára.

Plébánia lett 1946-ban, de nemsokára Mária Konstancia zárdafőnököt és a nővéreket elüldözték az államosításkor. Márk Lajos, első plébánost börtönbe hurcolták. Balogh Antal és felesége házukat adományozták plébánia céljára, az ő kívánságuk volt, hogy Nagyboldogasszony legyen a plébánia neve. Az üldözések ellenére föllendült a lelki élet, a templomot kifestették, szépítették, átalakították, míg Dr. Tóth János plébános honfoglalást tartott: visszafoglalta a volt zárda egy részét.

1991. és 2026. között a Szalézi Rend látta el a plébánia vezetését. Első plébános Szikszai Sándor lett.

A templom (420 m2) kifestése és restaurálása 1993-ban történt. A plébánia az 1993-as egyházmegyei határrendezés során került a váci egyházmegyétől az esztergom-budapesti főegyházmegyéhez.